Pocharo

Pár napja vettem teljesen véletlenül észre, hogy nyílt egy koreai étterem a szebb napokat is látott Új Udvarban, a régi Il Treno helyén. Nagyon érdekelt a dolog, mivel itt van a szomszédban, de mégsem hallottam még róla semmit. Google jelenesetben egyáltalán nem volt a barátom, mert semmi infót nem szolgáltatott sajnos.
Sebaj; sikerült haveromat rádumálnom, hogy nézzük meg a helyet, mert az nekünk marha jó lesz.
Amúgy egészen érdekes, hogy a Kolossy tér környékén mennyi ázsiai étterem található meg. Van ugye ott egy Okuyama úr, aki valószínűleg Budapest legjobb sushi bárját viszi egy nem túl impozáns helyen, de annál finomabb konyhával. Aztán van még egy Wasabi is meg Sushi Sei és most ez a Pocharo!
Bár urbánus legendák terjengenek a környéken titkos klubokról, ahová csak az itt élő ázsiai kommunák tagjai nyernek bebocsátást alkoholgőzös éjszakákon, ám hogy ezekből mi igaz és mi nem, azt nem az én tisztem eldönteni (de mindenképp izgalmas).

Megérkezve a helyre két dolog volt egyből szembetűnő (a terjengő zsírszagon kívül): a hely enteriőrre hozza azt a puritán stílust, amit a legtöbb hasonló helyen megszokhatott már az ember. A másik pedig, hogy rajtunk kívül csak ázsiai emberek vacsoráztak épp. Ez mondjuk bizakodásra adott egyből okot, hogy a hely igazán autentikus ételeket kínálhat, akárcsak a Wangnál, ahol már volt alkalmam ezt tapasztalni. Ha egy helyen többségben vannak az éppen adott konyha nemzetének gyermekei, akkor az csak azt jelentheti, hogy tényleg igazi és hazai ízekkel találkozhatunk!


Helyfoglalás után azonnal kaptunk vizet szép koreai írással ellátott vicces üvegben.
Aztán az étlap mondjuk kissé meglepő volt, és nem is arra gondolok, hogy egy sima műanyag kotonba volt belerakva egy A4-es papír. Hanem, hogy szinte a legtöbb étel angolul volt felírva vagy koreaiul - bár helyenként mondjuk egy-két magyar mondat is szerepelt -, ami kicsit megnehezítette a választást.
A másik "érdekesség", hogy a főételek nagyjából mind 5000Ft-tól indultak és 10000ig terjedtek, némileg könnyítve a választás említett problematikáját!
Valószínűleg az árazás tényleg nem a lokál közönségnek szól, hanem az itt élő és dolgozó koreai munkásoknak, akik több, mint valószínű, hogy a szépen muzsikáló dollárban vagy a koreai wonban kapják a fizujukat.
Mindenesetre találtunk ebéd menüt is, aminek a tételei szinte mind 3000Ft-ra vannak beárazva és ezek közül szelektáltunk. Haverom egy "kimchi-s pörköltet" kért, én pedig egy Bulgogi marhás forró leveses megoldást, angolul az egyik a Kimchi Stew, a másik a Bulgogi Hot Pot with Rice névre hallgatott.


A főételek előtt alapból kaptunk welcome falatokat, melyek közt volt kimchi, valamilyen curry ízű pácolt hagyma és egy "nyugatias" csirkemell saláta.
A kimchi az valami eszméletlen finom volt, főleg az a nagyon csípős. Haveromnak a pácolt hagyma ízlett a legjobban, de mindketten tétlenül álltunk a csirkemell darabkákkal felturbózott saláta előtt, ami valamilyen dresszinggel volt leöntve. Nem az íze miatt, hanem azért, mert nem értettük, hogy ez most tényleg valami autentikus motyó vagy csak parasztvakítás (bár finom)!
Ami újfent nagyon szimpatikus volt, hogy amikor elfogyott valamelyik tálból a cucc, abból lehetett újat kérni. Ezért én a kimchit nem voltam rest újra enni, annyira jó volt és azért ezt a megoldást maximálisan respektálom.
Megérkeztek a főételek is, amik közül az enyém teljesen vicces adagnak nézett ki haverom kombájnkormány méretű tányérjához képest. Mégis a tálam csalóka volt, mert kicsinek tűnt, viszont jó mély volt és mire végeztem vele, könnyeztem a jóllakottságtól!


A kimcsis pörkölt elég őszinte darab volt, nagy halom cukkinivel, sárgarépával, egy kevés szezámmaggal és egy alkarnyi császárszalonnával. Szerintem rettenetesen finom volt, bár mondjuk ennyi szalonnát vacsorára megenni még az erdőben egész nap fát vágó emberkének is becsületére válna, nemhogy nekünk. Viszont cimborámnak nem teljesen nyerte el a tetszését az étel, mert szerinte a szalonna, miután a finom massza lekerült róla, magában nem volt elég sós és ízletes.


Az én választásom ugye egy mély kis köcsögben érkezett és főtt marhahús volt benne, újhagymával, zöld erős paprikával és szójaszósszal, valamilyen húsos alaplépben. Finom és érdekes íze volt, kicsit édeskés és helyenként feltűnt benne nekem a szójaolaj íze is.
Sajnos az én ételemről egyebet nem tudok írni, mert haveromé sokkal jobban ízlett nekem.
A főételekhez alapból kis tálkában főtt rizs is érkezett köretként, amely nélkül azt hiszem, egyik tétel elfogyasztása is lehetetlen lett volna. A vacsora után annyira tele voltunk mindketten, hogy nekem például hazáig sétálnom kellett. Ennyit arról, hogy húztam a számat első blikkre a kajám méretének láttán, ami baromira csalóka volt!
Ami érdekesség, hogy a koreaiak nem fapálcikával étkeznek, hanem igazán csinos kis vékonyka fém pálcával. Kicsit újra is kell vele nagyjából tanulni a pálcás evést és nekem ezt a leveses megoldást végül suttyón kanállal kellett bevégeznem.

A szervíz szimpatikus volt; egy kezdő magyar lány szolgált ki minket, nagyon készségesen és érdeklődően.
A hely valószínűleg nekem nem lesz a törzshelyem, annak ellenére, hogy ilyen közel van hozzám. Persze erről nem az ételek tehetnek - amik ugye egészen kiválóak voltak - hanem az, hogy én nem won-ban kapom a fizetésemet és a színvonala se teljesen dél-koreai. Viszont mindenképp érdemes kipróbálni a helyet, mert ezek az ebédmenük is marha jók voltak és gondolom a többi tétel is igazán izgalmas lehet. Sőt ha belegondolok a Food for Drinks résznél található ételek nem kizárt, hogy azért olyan felspanolt árúak, mert lehet, ott meg korlátlan ital fogyasztás van benne az egészben. Sajnos ez csak most jutott eszembe és tegnap erről nem kérdeztem meg a felszolgálót, így pedig nem tudok erről objektív véleményt írni!

Amúgy érdemes koreai ismerősökkel lemenni vagy valaki olyannal, aki élt kint és szívesen guide-ol minket egy étkezés során, hogy ezt meg azt kell kipróbálni. Nem pedig mint mi ketten, akik kicsit úgy érezték magukat, mint az emberek, akik az Urálból egy párizsi kis bisztróba csöppenek és fogalom nélkül rendelgetnek!

Pocharo
Új Udvar
1036 Budapest
Bécsi út 38-44

Tandoori lazac, korianderes uborka raitaval

Szeretnétek, ha a lakásotokban, mikor főztök, baromira finom illatok terjengenének? Ilyen csodás indiai illatokra gondolok, ami tényleg tök jó, amíg főz az ember, de utána - mondjuk egy-két napig - az egész lakást átjárja egy kisebb indiai lacikonyha teljes illatspektruma!
Nos, ma egy ilyen recepttel szeretnék itt fellépni, ami már az előkészületek során is brilliáns orgiával látja el a szaglószerveinket, aztán sütés közben tovább hatványozódik ez. Majd ugye jön a fentebb említett jelenség, hogy napokkal a főzés után is sunyin ott bújik a lakásban egy szelet India!

Hozzávalók:
a lazachoz:
3-4 szelet lazac
0,3l török vagy görög joghurt
4 gerezd fokhagyma
1db lime leve
2 ujjnyi gyömbér
1tk őrölt fahéj
1tk kardamom mag
1tk koriander mag
1kk római kömény
1ek garam masala
1tk őrölt erős paprika
frissen őrölt bors
só

uborka raita:
1db uborka (nem kell az egész)
0,2l török joghurt
1tk garam masala
fél csokor friss koriander (helyettesíthető mentával)
1tk őrölt erős paprika
só

Az elején leszögezném, hogy ez sem egy gyors recept, ami úgy az egészet illeti, mivel a lazacot illik pácolni minimum egy órát, de a legjobb, ha egy egész éjszakát vagy napot áll benne!
A pác elkészítése pedig marha egyszerű. Először is fogjunk egy mozsárt, amiben a magházból kinyert kardamom magokat, a római köménnyel és koriandermaggal szépen összezúzzuk; aki akarja, egy kicsit előtte "pirítsa" meg a fűszereket száraz serpenyőben, az intenzív ízek érdekében.
Nincs más dolgunk, mint egy nagyobb tálban a joghurtba belereszeljük a fokhagymát és a gyömbért, ráfacsarjuk a lime levét és beleszórjuk a fűszereket. Majd jól összekeverjük, hogy lehetőleg az összes fűszer jusson mindenhová abban a joghurtos pácban.
A lazacszeleteket belefektetjük és óvatosan átforgatjuk a pácban, hogy minden oldalukat jól bevonja és takarja.
Mehet a hűtőbe, javaslom minimum egy éjszakára, mert annál intenzívebb és finomabb íze lesz a halnak!
Mivel egy tandoori ételről van szó, nyilván akkor lennének a legnagyobb menők a környéken, ha tandoori kemencében bütykölnénk meg a halunkat, de sajnos így Indiától távol nem jellemző ez a kemence a háztartásokban. Épp ezért egy kevés olajat felhevítünk egy serpenyőben és belerakjuk, a lazac szeleteket. Utáltam volna kiönteni azt a nagyon finom pácot, ezért abból is kanalaztam rá bőven a szeletekre és végül a forró pácban megpároltam az előzőleg picit megsütött szeleteket. Lehet, hogy ez szentségtörés vagy mittomén, de nem is érdekel, mert így egy rettenet jó szószt kapunk a végén.
Amíg a lazacunk készül, dobjuk össze a raitát, ami újabb ritka egyszerű feladat.
Az uborkát reszeljük le vagy vágjuk össze nagyon apróra, csináljuk úgy, mintha tzatzikit készítenénk. Ha ezzel megvagyunk, akkor nyomkodjuk ki a levét és dobjuk bele a joghurtba.
Vágjunk rá friss koriandert - aki nem szereti, az helyettesítse mentával -, szórjuk meg a garam masalával és az őrölt erős paprikával, kis só és bors, aztán egy komolyabb keverés és készen is vagyunk!
Tálalni az ételt pedig naan-nal vagy rizzsel egyaránt lehet. Jelen esetben nálam a naan volt a nyerő, amire ráhalmoztam a lazacszeleteket és meglocsoltam a pácból készült szósszal a tetejüket. Ráküldtem egy nagy adag raitát és megszórtam egy halom friss korianderrel!
Aztán meg próbáltam egy normális fotót csinálni, de olyan kegyetlen finom illatok terjengtek a tányér felett, hogy képtelen voltam fotózni és inkább megettem az "alanyt"!

Parmezános húsgolyók paradicsomszószban

A mostani receptem egy nagyon nagy kedvencem, de a hozzám közelállók is egytől-egyig imádják. Bár tény és való, miközben készítettem, azon gondolkodtam, hogy mindig arról regélek itt, milyen gyorsan készen van a legtöbb receptem, Viszont sajnálom: a jelenlegi recept közel sincs hamar kész, de higgyétek el nekem, tényleg nagyon megéri elszöszölni vele! Természetesen ne gondoljunk valami grandiózus megfejtésre, ami az elkészítését illeti. Nem szuflés magasságokra kell itt számítani, csak egyszerűen hosszabb procedúra az egész, mint mondjuk egy shakshuka-t összedobni.
Viszont a végeredmény és az ezt nyugtázó elégedett arcok látványa szerintem mindent megér.
Próbáljátok ki és természetesen ez az étel is olyan, ami könyörög egy jó testes vörösborért a végén!

Hozzávalók:
húsgolyókhoz:
1/2kg darált marhahús
2db tojás
1 maréknyi parmezán
3-4ek kenyérmorzsa
2-3 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
1tk szárított oregánó
2ek apróra vágott friss bazsalikom
1ek olívaolaj
frissen őrölt bors
só

paradicsomszószhoz:
1db minőségi paradicsom konzerv
1 maréknyi friss bazsalikom
2-3 gerezd fokhagyma
2ek balzsamecet
1 löttyintés száraz sherry (elhagyható)
1tk őrölt erős paprika (elhagyható)
1tk piros fűszerpaprika
1tk szárított oregánó
1tk szurokfű
olívaolaj
frissen őrölt bors
só

Érdemes először a húsgolyókkal kezdeni, majd a későbbiekben meglátjuk miért.
A kenyérmorzsát én házilag csináltam még hozzá úgy, hogy először azt a pár darab újhagymát beleraktam a robotgépbe és apróra vágtam, majd hozzáadtam a kenyeret és a kettőt együtt "morzsaszerűre" aprítottam.
Ezt az egészet ráöntöttem a darált marhahúsra, amire aztán mehet is a két darab tojás, az összes fűszer -szárított és friss egyaránt- és a sajt. Majd a legvégén reszeljük rá vagy nyomjuk rá a fokhagymát is, kinek melyik metódus a szimpatikus! Apró kis olívaolaj még menjen rá, aztán sózzuk, borsozzuk, ahogy nekünk megfelel. Majd az egészet kézzel gyúrjuk össze egy jó kis masszává, de olyan állagúra, hogy majd szépen formázható legyen, azaz kis golyókat tudjunk gyúrni belőle. Amennyiben az állaga kicsit "híg" még, akkor nyilván egy kis kenyérmorzsa segít, ha pedig túl masszív, akkor az olaj.
Amikor megvagyunk a hús összegyúrásával, egy nagy serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olívaolajat és az apró, olyan 3-4cm átmérőjű golyókat rakjuk szépen egymás mellé a serpenyőbe - aki a nagyobb benga falatokat szereti, az gyúrjon nagy golyókat, csak az lassabban sül át meg különben sem túrógombócot készítünk!
A lényeg aztán, hogy szépen süssük körbe a golyókat, majd ha megvagyunk vele, tegyük félre egy tányérra őket.
A visszamaradt csodálatosan íz- és pörzsanyag-gazdag zsírban készítsük el a paradicsomszószt, amihez első körben a felszeletelt fokhagymákat dobjuk a serpenyőbe. Pároljuk őket szép üvegesre, majd adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Ha most nyár lenne és idény, akkor nyilván friss paradicsomból csinálnám, de jelenleg sajnos ezt mellőznöm kellett (amúgy friss paradicsomszósz receptet találtok itt tőlem).
Közepes lángon rotyogtassuk a szószunkat, közben locsoljuk meg a balzsamecettel és sherryvel. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a fűszereket és a friss bazsalikomot. A serpenyő alatt a tűzet állítsuk kisebbre és most rakosgassuk vissza szépen a húsgolyókat és még körülbelül negyed óráig az egészet hagyjuk így együtt főni/párolódni!
Amikor készen vagyunk, még egy nagy adag friss bazsalikommal szórjuk meg az egész tetejét, plusz mehet rá a nagy adag reszelt parmezán is, aki akarja.
Tálalhatjuk spagettivel, de simán csak finom kenyérrel vagy focaccia-val is hibátlan társítás.
Oh, és a legelején említett testes, masszív vörös bor, na az nagyon kell ide! Dolce vita!

Két Szerecsen

Az elmúlt hétvégén úgy volt, hogy végre eljutok az egyik olyan étterembe az országban, amire már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Viszont sajnos az időjárás erősen közbeszólt, így maradtam a fővárosban, és így is egy igazán remek éttermet látogattunk meg, szülinapozásból kifolyólag. A Két Szerecsennel már nagyon régóta szemezgetek, de valahogy idáig még sose jött össze. Vagy mert nem tudtunk asztalt foglalni vagy mert épp megnyílt "mellette" a Pesti Disznó és akkor az volt az érdekes és lehetne még folytatni a sort. A lényeg, hogy rettentően sok embertől hallottam már róla és mind-mind kiváló véleménnyel voltak a helyről. Így gondoltam, hogy tökéletes választás lesz egy olyan nemes naphoz, mint mondjuk egy születésnap megünneplése.
Az élmények szinte egyöntetűen pozitívak voltak, de azért volt pár dolog, ami egy kissé kesernyés szájízt hagyott - azért nem keserűt, mert csak igazán apró kivetnivalókról van itt szó.

Menük tekintetében igazán remek megfejtéssel operál az egység. Van egy állandó étlapjuk, ami már magában is tartogat kellemes meglepetéseket. Emellett pedig van egy heti étlap is, öt különböző étellel, ami ugyancsak kiváló és kíváncsiságra okot adó ételeket vonultat fel.


Az étlapon külön részt kaptak a tapasok, amikből egy vegetáriánus válogatást meg is kóstoltunk.
Elöljáróban erről a tapas tálról csak annyit szeretnék írni, hogy egyszerűen hibátlan volt!
Az összes tétel, ami szerepelt rajta konkrétan kifogástalan volt számomra, egy dolgot leszámítva, de az egy szubjektív dolog, hogy elég csak annyit írnom koriander, és aki régóta olvas már mindent ért is.
A padlizsánkrém forró pitával érkezett és maga a krém egy-egyben olyan volt, amilyet édesanyám is szokott csinálni. (Vagy említhetném itt jó cimborám anyukájának az eredeti erdélyi padlizsánkrémét is akár, ami ugyancsak tökéletesen olyan, mint amit itt kaptunk a Két Szerecsenben!)


Aztán volt itt még apró csiperkegombák hada, fokhagymásan és petrezselyemmel, ami újfent olyan volt, mint amilyet én megszoktam. A fokhagyma szép nagy darabokban foglalt rajta helyet, semmi kis sunyiskodás, hanem ott volt rendesen és ez igazán dicsérendő.


A fetakrémmel töltött paprika nekem különösen tetszett, mert ez a feta vagy a markáns ízű bolgár feta volt, vagy pedig kecskesajt lehetett. Bár nyilván nem az utóbbi, de a lényeg, hogy nagyon karakteres íze volt és a paprikával igazán szép ízkavalkádot alkotott!


Aztán volt még itt egy kis csicseriborsó saláta, ami friss koriander társaságában volt feltüntetve az étlapon. Jó, persze korianderrel érkezett, ez nem kétséges, de szerintem ha így kiemelik külön, hogy friss korianderrel, akkor én bő nagy halommal képzelnék el ebből a zöld fűszerből.
Viszont az étel mentségére legyen mondva, hogy ugye egy korianderfüggő írása, ez és valószínűleg nem tudok objektív maradni ilyen esetekben, ha erről a csodálatos fűszerről van szó!
Természetesen ez a saláta is amúgy teljesen jó volt még úgy is, hogy csak normál adag korianderrel volt megszórva, nem pedig extrával.

Aztán el is érkeztünk a főételekhez, amik kissé árnyaltabb képet festettek, mint az idáig elfogyasztott fantasztikus tapas tál.
Volt itt egy paradicsomos garnélarák pancettával és krémes kukoricadarával, aztán egy kacsamell birspürével, kecskesajtos rakott krumplival, plusz egy újabb tapas, ami grillezett szépia volt, chilis olívával.


A legjobb lesz visszafelé elkezdeni a mérlegelést. Ami a grillezett tintahalat illeti, hibátlan tételnek tűnt. Anyum fogyasztotta - az ő születésnapját ünnepeltük, így neki minden tökéletes volt ezen a napon. Egyedül annyi kivetnivalót talált, hogy szerinte lehetett volna egy kicsit jobban meggrillezve a szépia, de amúgy neki nagyon ízlett.
Tiszteletben tartom a véleményét, de én is megkóstoltam az a tintahalat és azért én kissé kritikusabb lennék. Konkrétan ha egy hajszálnyit jobban átsülve érkezett volna, kis friss petrezselyemmel és valami érezhetőbb chilis olívaolajjal meglötykölve, akkor erről a tapasról azt írnám: hibátlan. Sőt, én pár gerezd citromot is a tányér szélére bújtattam volna, hátha oly szindbádi magasságokba szárnyal a kedves vendég, hogy szívesen locsolgatta volna a kis tintahalait a citrom levével.
Ennek ellenére jó volt, csak ezekkel a nüansznyi dolgokkal pedig fenomenális lett volna és azt hiszem ez a megállapításom a többi főételre is abszolút helytálló.


A másik főétel a kacsamell volt birspürével és kecskesajtos rakott krumplival.
Édesapám egyszerű, földhöz ragadt ember, akit nem hatnak meg olyan dolgok, mint a szuvidolás vagy bármilyen más korhű konyhai technikák. Tudja, hogy a kacsamell rozéra sütve is jó, mert már én is csináltam neki így és nem volt ellene kivetnivalója. Viszont az egész tálhoz, amit kapott, csak annyit jegyzett meg, hogy "Kacsa, fokhagyma nélkül?!". Azt hiszem ez az ő véleményéről mindent elmond, de mentségére legyen mondva mindent megevett!
Az én véleményem az - mert bunkó módra ebbe is beleettem -, hogy a kacsamell amúgy tényleg szép rozéra volt sütve, ami a hús belsejét illeti. Nagyon omlós volt és nekem igazán ízletes, bár nyilván én is szeretem a fokhagymát, de szerintem jelenesetben nem hiányzott innen. Természetesen nem lett volna zavaró, de így is megállta a helyét. Viszont azt nem értem, hogy a bőrös fele a húsnak miért nem jó ropogósan érkezett. Legalábbis én - és gondolom velem együtt sokan mások - jobban szeretik, ha a kacsa bőre jó ropogós és így szép kontrasztot alkot a hússal, ami meg omlós marad a sütés folyamán.
A kecskesajtos rakott krumpli viszont csodálatos volt. Gyönyörű vékony szeletekből felépített rakott krumpli, kiváló kecskesajttal. Nekem nagyon tetszett, sőt megkockáztatom, hogy ez a tétel ízlett az ebéd során a legjobban!


Az én választásom esett a paradicsomos garnélarákra, ami megint csak tökéletes étel lehetett volna, ha pár dolgot másképp kapok magam elé.
Maga már a paradicsomos alap szerintem kissé halovány volt, ami a fűszerezést illeti. Pedig ha már egy jó pancetta szolgáltatja az alapot, akkor egy paradicsomos alapot erre a szalonnából kisülő zsírokra felépíteni nem túl nagy varázslat és mindezt pedig fűszerekkel egy következő szintre emelni meg ugyancsak nem sci-fi. Ehelyett a paradicsomszósz csak ilyen kis egyszerű szolgálatot tevő, szinte mellékes hozzávalóként foglalt helyet az egészben. Viszont szép és dicsérendő, hogy a garnélarák nem csak mutatóba került a tányérra, hanem bőven képviseltette magát azon. Viszont hogy a krémes kukoricadara miért volt édeskés, azt végképp nem értem!
Amennyiben ez egy klasszikus polenta akarta lenni, akkor az nem nagyon jött össze. Vagy lehet ez valami újítás szeretett volna lenni, de szerintem teljesen ízidegen volt jelen esetben. Az édeskés íz hogy jön össze a szalonna sósságával? - annak ellenére, hogy értem én a keleti tanítások édes-savanyú és az ellentétek vonzása alapjait, de ez itt valahogy nem kerekedett ki. Megint azt éreztem, hogy ha egy kicsit másképp lettek volna a dolgok, például a krémes kukoricadara inkább sós vonalon mozog, a paradicsomszósz pedig fűszeresesebb lett volna, akkor ez az étel is konkrétan egy fantasztikus élményt nyújt, így pedig csak egy nagyon jó alap volt és tökéletes játékot adott az agynak, a "Mi lett volna, ha?" játékhoz.


Desszertnek rendeltünk még egy créme bruléet és egy csokiszuflét, chilis naranccsal.
Már az ebéd után rajongtam egyet a Facebook oldalamon, hogy életem egyik meghatározó csokifelfújtján vagyok túl és minden egyes másodpercet, amit várnom kellett rá megérte!
De tényleg ez a csokis desszert valami csodálatosan finom volt, pedig nem vagyok nagyon édesszájú. Viszont állagra valami fenséges volt, kívül "ropogós" belül viszont tökéletesen folyékony. A hozzáadott chilis narancs gerezdek pedig nagyon harmonizáltak az egésszel és a forró csokihoz a vanília fagylalt pedig újabb élményeket adott.
Kár tovább ragozni ezt az egész szuflés dolgot; az biztos, hogy ezt mindenkinek ki kellene próbálnia, mert nagyon finom és tökéletes desszertről van szó!


A créme brulée is fantasztikus volt - pont olyan, amilyet az ember így lélekben és gondolatban elképzel. Bár én a csokifelfújtas ámultból nehezen tudtam felocsúdni, ezért is van az, hogy erről a másik desszertről nem hatalmas rajongással írok, hanem csak egyszerű csodálattal.
Tehát összességében elmondható, hogy nagyon finomakat ettünk itt. A főételek pedig, ha egy kissé több figyelmet vagy mondjuk kreativitást kapnának, akkor egyszerűen hibátlan végeredményt produkálnának az amúgy így is igazán kiváló teljesítmény mellé!
A szerviz természetesen tökéletes volt és a hely atmoszférája is kiváló, de szerintem ezekhez nem is férne kétség egy ilyen kaliberű helynél.

Két Szerecsen
1065 Budapest,
Nagymező utca 14.
www.ketszerecsen.hu

Sült kolbász, Sherryben és kakukkfűves - vörösborban

Ezt is meg kellett élni, hogy már egy blogbejegyzésben "két recept" is bemutatásra kerüljön. Nincs mit tenni, válság van a világban, így ez a blogomon is érződik most.
Persze ez csak egy rettentően gyenge vicc volt, a jövőben sem lesznek dupla receptek egy bejegyzés alatt, csak ez az egy most ilyen, a jellegéből fakadóan!
Címnek adhattam volna azt is, hogy Magyarosch Tapas, mert ha nem sima sütnivaló kolbászból csinálja ezeket a falatkákat az ember, hanem mondjuk az oly méltán nagyra tartott chorizoból, akkor pedig már egyértelműen ráhúzható, hogy ez egy spanyol tapas, de jelen esetben nem.
A recept kiváltó oka pedig nem más volt mint, hogy pár hete elkészült az idei első kolbász- és szalámiadag, köszönhetően Édesapámnak. Aztán persze jó úgy enni ezt a kolbászt, hogy megsüti az ember és mustárral vagy savanyúsággal magába teszi, de én ennél valamivel többet szerettem volna. Ezért is készítettem kétféle módon el, mégpedig az egyik serpenyőben kakukkfűvel és vörösborral - persze a bor ugyancsak házi -, a másik verzió pedig egy sherrys, fokhagymás volt, amit pedig már régóta ki szerettem volna próbálni.
Mindkettő remek volt, de ezzel a házi kolbásszal akadt egy probléma: annyira finom és intenzív íze van alapból, hogy a fenti körítés nem tudott méltón érvényesülni. Legközelebb mindenképp a "tompább" ízekkel rendelkező chorizoval fogom készíteni, a házi kolbászt pedig meg hagyom magába, hisz úgy is lenyűgöző!

Hozzávalók:
1-2 pár sütnivaló kolbász
1dl vörösbor
1dl száraz sherry (Barbadillo Manzanilla Extra Dry például)
1ek szárított kakukkfű
5-6 gerezd fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem
1tk fűszerpaprika (elhagyható)
1ek sertészsír
olívaolaj

A két receptnek nyilván a kolbász a gerince. A lényeg, hogy vágjuk kétujjnyi vastag darabokra a kolbászokat és süssük meg őket a következőképpen: a vörösboros verziót én úgy csináltam, hogy egy evőkanál sertészsírban megsütöttem. Okay, nem éppen egy fitness megoldás ez, hanem inkább fatness, de így sokkal finomabb íze lesz az egésznek! Néha ér bűnözni így is, jólvan?!
Aztán amikor kezdenek megsülni a kolbászdarabkák, szórjuk meg az egészet a szárított kakukkfűvel és öntsük fel a vörösborral. Borból használjunk minimum közepes minőséget, de semmiképp ne a legrosszabb tablettás vöröset. Utána pedig hagyjuk alacsony lángon, hogy a bor "besűrűsödjön", azaz szép elegyet alkosson a zsírral.
A sherry verzió pedig hasonlóképpen készül, de ez egy fokkal kifinomultabb. Olívaolajon süssük körbe a kolbász darabokat, majd adjuk hozzá a félbevágott fokhagyma gerezdeket, amiket ugyancsak pirítsunk meg rendesen. Majd a végén öntsük fel a sherryvel és nagy lángon hagyjuk elpárologni belőle, az íze úgyis benn marad. A végén pedig szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel és lehet is fogyasztani. Plusz ha van finom fűszerpaprikánk még azzal is meghinthetjük, de ez igazán elhagyható.
Természetesen a friss, puha kenyér dukál ehhez a könnyű kis ételhez, mert hát a kisült és koncentrált zsírokat is ki kell valamivel tunkolni majd a serpenyőből. Értelemszerűen fogyasszunk, az egyikhez erős és testes vörösbort, a másikhoz pedig valamilyen száraz sherryt jó hidegen!

Melanzane alla Parmigiana (Parmezános rakott padlizsán)

Újabb klasszikusnak számító recept a blogon! Plusz jelentem minden emberkének, aki megszokott azon lepődni, hogy 10-20 perc alatt elkészülnek a receptjeim: itt egy, amivel sokkal több időt el lehet szöszölni. Szerintem cirka egy órát is bohóckodtam vele a konyhában, de természetesen a végeredmény tekintetében azt kell, hogy mondjam, abszolút megérte! Rettentő egyszerű kis étel, de a padlizsánszeletek egyenkénti megsütése sajnos kitolja a főzés időtartamát.
Ajánlatom pedig a következő: ha elkészítitek ezt az ételt, hozzá mindenképp pattintsatok ki valamilyen minőségi vörösbort. Csempésszetek az otthonotokba ti is így télvíz idején egy kis dél-olaszországi édes élet-érzést.

Hozzávalók:
1db padlizsán
1-2 maréknyi reszelt parmezán
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz paradicsom
1tk oregano
1 csokor friss bazsalikom
1ek balzsamecet
frissen őrölt bors
só
sok olívaolaj

Mindenki kénye-kedve szerint kezdje a műveletet, a végkifejletet úgysem befolyásolja. Lehet kezdeni a paradicsom szósszal vagy a padlizsánok megsütésével.
Az én esetemben a paradicsomszószt készítettem el először, amit a télnek köszönhetően most paradicsom konzervből kellett megoldani. Sajnos nincs nyár, amikor az otthoni kertből finom és friss paradicsomokat tudnék használni.
A hagymát vágjuk apró kockákra és a fokhagymát is szeleteljük fel. Egy serpenyőben kevés olívaolajon pároljuk őket üvegesre, só és a szárított oregano társaságában.
Amikor ezzel megvagyunk, adjuk hozzá a paradicsomkonzervet. Amennyiben tehetjük, használjunk mindig valami minőségi és drágább paradicsom konzervet, aminek az íze közelít a frisséhez.
Adjunk egy löttyintés balzsamecetet az egészhez, plusz az apróra vágott bazsalikomot is szórjuk rá és lassú tűzön hagyjuk főzni körülbelül negyed órát, hogy jól besűrűsödjön.
Közben van időnk megcsinálni a padlizsánt, amiket vékony, körülbelül fél centis szeletekre vágtunk. Aki akarja, előtte sózza be és hagyja állni 1-2 órát, hogy levet eresszen, de én nem szoktam. Nyilván ez ilyen szakbarbárság, de vállalom!
A legjobb lenne persze faszén parázs felett meggrillezni a szeleteket, de én jelenesetben csak vasserpenyőben sütöttem meg, a padlizsánszeletek oldalait kissé megkenve olívaolajjal és sütés közben megsózva. Mire megsütjük a padlizsán szeleteket, addig biztos, hogy kész a szószunk is.
Fogjunk egy hőálló edényt és kenjük ki az alját a szósszal, majd fektessünk le egy réteg padlizsánt, amit szórjunk meg reszelt parmezánnal és locsoljunk meg picit olívaolajjal. Bár tény, hogy így kicsit olajosabb lesz a vége, de fincsi olívaolajról beszélünk, engem meg ez nem zavar - de akit igen, az hagyja el a locsolást a rétegeknél.
A fenti rétegezést ismételjük még meg párszor, amíg az edény adta lehetőségünk van rá. A legvégén zárórétegként szórjuk meg az egész tetejét parmezánnal és mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe a padlizsánunk, körülbelül 15 percre.
Illik azt elmondanom, hogy ez az egy darab padlizsán, amit a hozzávalókban leírtam, körülbelül két fős adag! Szóval ha egy csapatnak készítünk melanzane alla parmigiana-t, akkor a hozzávalók mennyiséget értelemszerűen növeljük, akárcsak a sütési időt!
Amikor készen vagyunk, szórjuk még meg az egészet friss bazsalikommal és locsoljuk meg olívaolajjal, ha még nem lenne elegünk belőle.
Bor, a vörösbor pedig elhagyhatatlan kellék, de a kölyökpezsgő és a Kubu is biztosan egészen különleges ízélményeket tud produkálni.

Shakshuka

Egy olyan recepttel jelentkeznék ma, amit már régóta el szerettem volna készíteni, de valahogy eddig kimaradt az életemből. Viszont az utóbbi időkben két kedvenc bloggeremnél is láttam, és egyből arcon vágott a csordaszellem, ezért nekem is muszáj volt elkészítenem. Nem is akartam írni róla, de a fotók elég klasszak lettek, úgyhogy gondoltam, álljon itt az én blogomon is ez a recept. A fentebb említett két blogger Zizi és Angéla shakshuka verziói a nevükre kattintva elérhetővé válik. Mondjuk szégyenszemre csak most olvastam el őket, mert idáig csak a fotókat néztem meg, viszont a gerince mind a három változatnak a paradicsomos alap és a tojás. Aztán nyilván mindenki az egyedi igényeinek megfelelően úgy üti fel az egészet, ahogy azt akarja és így tettem én is.
Míg el nem felejtem: szerintem ez az étel tökéletes kiegészítője egy masszív italozást követő éjszakának, bár tudom, ilyenkor arra kell törekedni, hogy minél könnyebb feladat elé állítsuk a szervezetünk, de én akkor is teljes mértékben ajánlom ezt "másnaposság ellen".

Hozzávalók:
1 doboz paradicsom
1-2 db friss paradicsom
3 db tojás
2ek szárított paradicsom (elhagyható)
1 db zöldpaprika
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1ek fűszerpaprika
1tk zúzott római kömény
1tk darált erős paprika vagy cayenne bors (elhagyható)
1tk zaatar fűszerkeverék
1 csokor petrezselyem
olívaolaj
frissen őrölt bors
só

Most kezdjem megint a szokásos szöveggel, hogy "de 15 perc alatt kész ez az étel is és akkor most mindenki boldog"? Most mit csináljak, tényleg ez a helyzet, hogy rettentő gyorsan elkészül ez a kaja is. Olyan embereknek, mint én, akik hétköznap nem szeretnek esténként a konyhában állni, azoknak biztos nagy kedvencük lesz ez, akárcsak nekem.
A lényeg, hogy a kockára aprított hagymát kevés olívaolajon üvegesre pároljuk egy serpenyőben, a fokhagymák társaságában. Adjuk hozzá az ugyancsak kis kockára vágott zöldpaprikát és a paradicsomot. Közben sózzuk, borsozzuk kicsit. Ide muszáj közbe ékelnem azt, hogy mindenhol magas falú edényt ír a szakirodalom a shakshuka készítéséhez, ami bohócság, mert serpenyőben is prímán elkészíthető.
Amikor üvegesre párolódott a hagyma, húzzuk le a serpenyőt a tűzről, szórjuk meg az egészet a fűszerpaprikával és keverjük jól át.
Mehet vissza a tűzre és most adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Érdemes valami minőségibbet használni, lehetőleg a kockázott verziót. Bár igaz, hogy van benne friss paradicsom, ami megteszi a hatását és kissé darabos marad a "szószunk".
Szórjuk meg a paradicsomos alapunkat a frissen őrölt borssal, római köménnyel, darált erős paprikával -akik szeretik a csípőset- és a zaatar fűszerkeverékkel, mely a legtöbb fűszeres boltban kapható, de az Ázsia Bt. a Vámház körúton tuti lelőhely!
Lassú tűzön hagyjuk körülbelül 10-15 percet rotyogni az egészet, majd kis mélyedéseket készítve a szószban, üssük bele a tojásokat és hagyjuk addig még az egészet a tűzön, amíg a tojásfehérje megszilárdul. Ekkor már lehet is tálalni. Ahogy néztem, van, aki összezúzza a tojásfehérjét és úgy tálalja; van, aki egyben hagyja - én az utóbbi verziót preferáltam.
Még szórjuk meg kevés zaatarral és friss petrezselyemmel, plusz mehet még rá egy löttyintésnyi olívaolaj is.
Kenyérrel, lepénnyel vagy bármi hasonlóval tálaljuk.
Mondjuk legközelebb nem leszek béna és előtte a Sonkásnál beszerzek valami finom kis chorizo vagy római köményes sütnivaló kolbászt; az lesz ám a Kánaán, én mondom!

Carbonara Spagetti Videó-recept

Videó-recept a Carbonara Spagetti részvételével. Ezek után és ezzel a videóval igazán könnyedén már bárki elkészítheti otthon, a leginkább valódi Szénégető spagettit. Természetesen részemről, azért van benne egy kis apró csúsztatás, de ez azt hiszem belefér!

PastaCarbonara from Hinyenc on Vimeo.

(A videó HD minőségben a Vimeo oldalán elérhető.)

New York American Bistro

Pár napja több forrásból is láttam, hogy újabb hellyel gyarapodtunk, ráadásul olyan emberektől, akiknek általában szoktam adni a véleményére. Első blikkre egy sima hamburgerezőnek tűnt az egész, bár mondjuk ahhoz meglehetősen impozáns helyen található, mégpedig a Bazilika és a Gödör közti területen, a régi MO étterem helyén. A hamburgerező tehát túl degradáló lenne erre az egységre, mivel itt azért sokkal többről van szó; az étlapot átnézve nem a burgerek a dominánsak, inkább minden más, erősen amerikai specialitás. A bisztró egy kis amerikai érzést próbál becsempészni az emberek lelkivilágába. Már találkoztunk ilyennel, például a T.G.I. Fridays képében, ahol sikerült is átadni ezt a tengerentúli feelinget: minden baromi nagy és ehhez mérten rettentően drága, bár az igazság az, hogy azért a minőséggel sincs gond! A New York Bistro talán ezt próbálja követni, némi keleti parti visszafogottsággal - több-kevesebb sikerrel.

Mivel nemrég nyílt a hely, van még pár kezdeti nehézsége, úgymint egy-két dolog még nem elérhető az étlapról, vagy hogy a kiszolgálás egyelőre eléggé döcögős, ellenben rettentően lelkes és érdeklődő!


Választásunk elsőként egy fűszeres csirkeszárnyra esett, a szokásos körítéssel, ami a klasszikusnak számító kéksajt mártással és angol zellerrel érkezett. A hús és fűszerezése kiváló volt, a kéksajt mártás pedig ugyancsak szuperjó! Ráadásul úgy, hogy egyikünk nem is szereti a kéksajtot, még így is kiválóan teljesített az egész.


Ami engem illet, én még rendeltem egy New England-i kagylólevest előétel gyanánt, mert rettentően felkeltette a figyelmemet. Ahogy a képen is látszik, kagylóból akadt benne azért komolyabb hiány. Ellenben a lé íze fantasztikus volt, igazán csak azt sajnálom, hogy ennyire ki lett spórolva belőle ez a tengeri kütyü. Legyen akár drágább ez a leves, de akkor tegyenek bele bőven kagylót, mert nem egy krumplilevesre vágytam! Viszont érdekes, de nagyon finom volt a sült bacon, krumpli és kagyló keveréke ebben a lében.


Főételek gyanánt rendeltünk egy New York Burgert, ami az étlap tanulsága szerint Dél-Amerikai marhából készült és ehhez pedig járt még egy házilag készült steak burgonya. A másik főétel pedig sajtos steak szendvics képében érkezett, melyhez pedig egy bébispenót saláta volt a kísérő.


A hamburgerre nagyon szeretném rásütni, hogy csodálatos volt, ellenben ezt így teljes mértékben nem tudom kijelenteni. Maga a lényegi részek, a hús és a "buci" valóban figyelemreméltó, de a többi adalék felejthető. A húsnak valami fantasztikusan jó íze volt, csak úgy magában is remekül megállta a helyét. A buci a másik dolog, ami megint csak kedves emlékeket hagyott: kinézetre is gyönyörű és közben nagyon omlós és ízletes. Ellenben a zöldségek és az öntet semmi extrát nem adott. Zavart, hogy ebben a remek - és viszonylag drága - hamburgerben egyszerű, sima, hétköznapi saláta levél volt, és két milliméter vastag hagymakarikák. Okay nekem mindent meg lehet magyarázni, de egy ilyen remek hús és buci mellé igazán dukálna valami minőségibb megoldás, ami a saláta részt illeti - és a többit. A házi steak burgonya finom volt, a maga mekis szintjén.


A sajtos steak szendvics újabb remek tétel volt. Nekem csak egy bajom volt vele, mégpedig hogy igazán kevés hús érkezett benne, amit talán nem éreztem volna hiánynak, ha ma reggel nem futok bele egy New York-i gasztrotrip fotóiba, ahol a hasonló szendvicsekből omlott kifelé a nagy halom hús! Viszont az ehhez a tételhez tartozó baguette is nagyon finom volt. Omlós, jóízű - nem tudom tovább ragozni, hogy milyen jó. Egyedül kicsit azt hiányoltam, hogy a hölgy, aki a szervizt bonyolította az asztalnál, előre szólt, hogy ebben a szendvicsben korianderes-majonéz van, aminek ugye mondanom se kell, hogy mennyire örültem én koriander addikt. Aztán sajnos ízben sehol nem köszönt vissza, az imádatom tárgya, a koriander.


A bébispenót saláta a kis szalonnapörcökkel jó volt - egyszerű, de tette a dolgát. Kicsit lazította a málhás terhet, amelyet a steak szendvics az emberre rátestált.

Összességében egy egészen kellemes hely lesz ez, ha beindul és túllendül a kezdeti nehézségeken.
Idővel remélhetőleg kissé kiforrottabb lesz az egész, ami az alapanyagokat és kombinációjukat illeti, gondolok itt a csodálatos hamburger hús és a hozzáadott salátalevél esetére, vagy esetleg a bumfordi kinézetű asztalvédő papírokra. Mondjuk számomra egy kissé talán túlárazott, bár valószínűleg a tökéletes elhelyezkedés - a Bazilika vonzáskörzete és turisták jelenléte - az, ami indokolja ezeket az árakat. Az izmos amerikázás tekintetében pedig még jócskán van hova fejlődniük, a T.G.I. vagy Sunny Diner perspektívájában.
Hoppá, míg el nem felejtem: van burger amúgy Angus marhából is, ha valaki igazán komoly ínyencségre vágyna!

Malloreddus pancettával, szárított paradicsommal és pecorinoval

Gyorsan tisztázzuk is, miről van itt szó, mert a címből nem biztos, hogy egyből kiderül. Szóval egy csigatésztás ételről, ami szalonnával, szárított paradicsommal és sajttal készült, többek között végül sütőben.
Nagyon egyszerűnek hangzik és tényleg az is, hisz ez a Hétköznapi Ínyenc blog, ahol legtöbbször ilyen gyorsan elkészíthető receptek vannak. Meglehet, az újév alkalmából valami lencsés sztorival kellett volna előrukkolnom, de nézhetjük úgy is az egészet, hogy igazából csak egy újabb hét van és nem történt semmi komolyabb.
No de térjünk vissza az ételhez! Nekem különösen azért is tetszett, mert - a csigatésztának hála - ilyen igazán tömör és masszív dolognak néz ki a végeredmény. Nem szálakról beszélünk, mint a spagetti esetében, vagy darabokról, mint mondjuk a fusilli vagy penne, hanem kis tésztadarabkák, amit nagykanállal lehet magunkban dönteni.
Ellenben a sok szövegelést elhagyva lássuk inkább a receptet, mely annyira egyszerű és a végén csodálatos!

Hozzávalók:
10-15dkg csigatészta
10dkg pancetta (vagy más húsos szalonna)
10dkg pecorino
1 csokor friss bazsalikom
1 marék szárított paradicsom
3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz minőségi paradicsom konzerv
1tk erős darált paprika (elhagyható)
1tk majoránna
1tk oregano
1ek vaj
frissen őrölt bors
olívaolaj

Tegyük oda először is a tésztát főzni, a csomagoláson előírtak szerint. Viszont, mivel ilyen apró tésztáról van szó, akármennyire is bűn, de egy kis olívaolajat tegyünk a főzővízbe, mert ezek a pici szemek elég könnyen összeállnak, az meg nem annyira cél jelenesetben.
A szalonnát vágjuk fel kis kockákra és lassú tűzön süssük meg úgy, hogy minden zsír kisüljön belőlük és ropogósak legyenek. Majd szedjük ki a sült szalonnát egy kis tálra és felhasználásig tegyük félre. A szalonna zsírjába dobjuk bele a vajat és erre reszeljük rá a fokhagymagerezdeket. Vagy azzal a csodálatos szerszámmal, melyet fokhagyma-nyomónak neveznek, nyomjuk rá - remélem, érzik a tapintható rosszallást a kedves fokhagyma-reszelést ellenző rajongóim!
A vajat azért teszem rá, mert ettől majd a végén sokkal selymesebb lesz az egész, nem pedig olyan túl karcos.
Amikor a fokhagyma megpárolódott, adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Utána vágjuk rá a friss bazsalikomot, majd szórjuk meg az egészet a darált paprikával, oreganoval és majoránnával.
Szárított paradicsomainkat pedig nekünk tetszőleges formára vágjuk fel, legyen szó vékony csíkokról vagy bármilyen más megoldásról és ezt is szórjuk a serpenyőbe.
Plusz természetesen eljött az ideje a sózás-borsozásnak, amit mindenki tegyen saját szájízének megfelelően.
Lassú tűzön főzzük a szószunkat minimum 10 percig; a lényeg, hogy az állaga a végén jó sűrű legyen. Eközben a tésztánk is kész, amit szűrjünk le és nagyon kevés főzővíz társaságában adjunk hozzá a paradicsomszószhoz. Jól keverjük össze az egészet, majd kevés olívaolaj társaságban adjuk még hozzá a szalonnapörcöket és a lereszelt pecorino felét.
Keverjük jól össze az egészet, majd egy hőálló kerámia - vagy tök mindegy, milyen - tálba oszlassuk el szépen a tésztánkat. A tetejét szórjuk meg a maradék pecorinoval és tegyük sütőbe nagyjából 10 percre, de elég neki csak olyan 150 fok. A lényeg, hogy egybe álljon a tésztánk a végén és a ráreszelt pecorino kicsit megsüljön.
Tálalásnál mehet egy kis friss bazsalikom még a tetejére és egy löttyintés finom olívaolaj.
Valami jófajta vörösbort dobjunk mellé és meg is van a dolce vita!
Vegáknak is no para, mert ha kihagyják a szalonnát, akkor egy remek húsmentes ételt kapnak és őket is utolérheti az instant édes élet.
Boldog újévet Mindenkinek!