Az elmúlt hétvégén úgy volt, hogy végre eljutok az egyik olyan étterembe az országban, amire már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Viszont sajnos az időjárás erősen közbeszólt, így maradtam a fővárosban, és így is egy igazán remek éttermet látogattunk meg, szülinapozásból kifolyólag. A Két Szerecsennel már nagyon régóta szemezgetek, de valahogy idáig még sose jött össze. Vagy mert nem tudtunk asztalt foglalni vagy mert épp megnyílt "mellette" a Pesti Disznó és akkor az volt az érdekes és lehetne még folytatni a sort. A lényeg, hogy rettentően sok embertől hallottam már róla és mind-mind kiváló véleménnyel voltak a helyről. Így gondoltam, hogy tökéletes választás lesz egy olyan nemes naphoz, mint mondjuk egy születésnap megünneplése.
Az élmények szinte egyöntetűen pozitívak voltak, de azért volt pár dolog, ami egy kissé kesernyés szájízt hagyott - azért nem keserűt, mert csak igazán apró kivetnivalókról van itt szó.
Menük tekintetében igazán remek megfejtéssel operál az egység. Van egy állandó étlapjuk, ami már magában is tartogat kellemes meglepetéseket. Emellett pedig van egy heti étlap is, öt különböző étellel, ami ugyancsak kiváló és kíváncsiságra okot adó ételeket vonultat fel.
Az étlapon külön részt kaptak a tapasok, amikből egy vegetáriánus válogatást meg is kóstoltunk.
Elöljáróban erről a tapas tálról csak annyit szeretnék írni, hogy egyszerűen hibátlan volt!
Az összes tétel, ami szerepelt rajta konkrétan kifogástalan volt számomra, egy dolgot leszámítva, de az egy szubjektív dolog, hogy elég csak annyit írnom koriander, és aki régóta olvas már mindent ért is.
A padlizsánkrém forró pitával érkezett és maga a krém egy-egyben olyan volt, amilyet édesanyám is szokott csinálni. (Vagy említhetném itt jó cimborám anyukájának az eredeti erdélyi padlizsánkrémét is akár, ami ugyancsak tökéletesen olyan, mint amit itt kaptunk a Két Szerecsenben!)
Aztán volt itt még apró csiperkegombák hada, fokhagymásan és petrezselyemmel, ami újfent olyan volt, mint amilyet én megszoktam. A fokhagyma szép nagy darabokban foglalt rajta helyet, semmi kis sunyiskodás, hanem ott volt rendesen és ez igazán dicsérendő.
A fetakrémmel töltött paprika nekem különösen tetszett, mert ez a feta vagy a markáns ízű bolgár feta volt, vagy pedig kecskesajt lehetett. Bár nyilván nem az utóbbi, de a lényeg, hogy nagyon karakteres íze volt és a paprikával igazán szép ízkavalkádot alkotott!
Aztán volt még itt egy kis csicseriborsó saláta, ami friss koriander társaságában volt feltüntetve az étlapon. Jó, persze korianderrel érkezett, ez nem kétséges, de szerintem ha így kiemelik külön, hogy friss korianderrel, akkor én bő nagy halommal képzelnék el ebből a zöld fűszerből.
Viszont az étel mentségére legyen mondva, hogy ugye egy korianderfüggő írása, ez és valószínűleg nem tudok objektív maradni ilyen esetekben, ha erről a csodálatos fűszerről van szó!
Természetesen ez a saláta is amúgy teljesen jó volt még úgy is, hogy csak normál adag korianderrel volt megszórva, nem pedig extrával.
Aztán el is érkeztünk a főételekhez, amik kissé árnyaltabb képet festettek, mint az idáig elfogyasztott fantasztikus tapas tál.
Volt itt egy paradicsomos garnélarák pancettával és krémes kukoricadarával, aztán egy kacsamell birspürével, kecskesajtos rakott krumplival, plusz egy újabb tapas, ami grillezett szépia volt, chilis olívával.
A legjobb lesz visszafelé elkezdeni a mérlegelést. Ami a grillezett tintahalat illeti, hibátlan tételnek tűnt. Anyum fogyasztotta - az ő születésnapját ünnepeltük, így neki minden tökéletes volt ezen a napon. Egyedül annyi kivetnivalót talált, hogy szerinte lehetett volna egy kicsit jobban meggrillezve a szépia, de amúgy neki nagyon ízlett.
Tiszteletben tartom a véleményét, de én is megkóstoltam az a tintahalat és azért én kissé kritikusabb lennék. Konkrétan ha egy hajszálnyit jobban átsülve érkezett volna, kis friss petrezselyemmel és valami érezhetőbb chilis olívaolajjal meglötykölve, akkor erről a tapasról azt írnám: hibátlan. Sőt, én pár gerezd citromot is a tányér szélére bújtattam volna, hátha oly szindbádi magasságokba szárnyal a kedves vendég, hogy szívesen locsolgatta volna a kis tintahalait a citrom levével.
Ennek ellenére jó volt, csak ezekkel a nüansznyi dolgokkal pedig fenomenális lett volna és azt hiszem ez a megállapításom a többi főételre is abszolút helytálló.
A másik főétel a kacsamell volt birspürével és kecskesajtos rakott krumplival.
Édesapám egyszerű, földhöz ragadt ember, akit nem hatnak meg olyan dolgok, mint a szuvidolás vagy bármilyen más korhű konyhai technikák. Tudja, hogy a kacsamell rozéra sütve is jó, mert már én is csináltam neki így és nem volt ellene kivetnivalója. Viszont az egész tálhoz, amit kapott, csak annyit jegyzett meg, hogy "Kacsa, fokhagyma nélkül?!". Azt hiszem ez az ő véleményéről mindent elmond, de mentségére legyen mondva mindent megevett!
Az én véleményem az - mert bunkó módra ebbe is beleettem -, hogy a kacsamell amúgy tényleg szép rozéra volt sütve, ami a hús belsejét illeti. Nagyon omlós volt és nekem igazán ízletes, bár nyilván én is szeretem a fokhagymát, de szerintem jelenesetben nem hiányzott innen. Természetesen nem lett volna zavaró, de így is megállta a helyét. Viszont azt nem értem, hogy a bőrös fele a húsnak miért nem jó ropogósan érkezett. Legalábbis én - és gondolom velem együtt sokan mások - jobban szeretik, ha a kacsa bőre jó ropogós és így szép kontrasztot alkot a hússal, ami meg omlós marad a sütés folyamán.
A kecskesajtos rakott krumpli viszont csodálatos volt. Gyönyörű vékony szeletekből felépített rakott krumpli, kiváló kecskesajttal. Nekem nagyon tetszett, sőt megkockáztatom, hogy ez a tétel ízlett az ebéd során a legjobban!
Az én választásom esett a paradicsomos garnélarákra, ami megint csak tökéletes étel lehetett volna, ha pár dolgot másképp kapok magam elé.
Maga már a paradicsomos alap szerintem kissé halovány volt, ami a fűszerezést illeti. Pedig ha már egy jó pancetta szolgáltatja az alapot, akkor egy paradicsomos alapot erre a szalonnából kisülő zsírokra felépíteni nem túl nagy varázslat és mindezt pedig fűszerekkel egy következő szintre emelni meg ugyancsak nem sci-fi. Ehelyett a paradicsomszósz csak ilyen kis egyszerű szolgálatot tevő, szinte mellékes hozzávalóként foglalt helyet az egészben. Viszont szép és dicsérendő, hogy a garnélarák nem csak mutatóba került a tányérra, hanem bőven képviseltette magát azon. Viszont hogy a krémes kukoricadara miért volt édeskés, azt végképp nem értem!
Amennyiben ez egy klasszikus polenta akarta lenni, akkor az nem nagyon jött össze. Vagy lehet ez valami újítás szeretett volna lenni, de szerintem teljesen ízidegen volt jelen esetben. Az édeskés íz hogy jön össze a szalonna sósságával? - annak ellenére, hogy értem én a keleti tanítások édes-savanyú és az ellentétek vonzása alapjait, de ez itt valahogy nem kerekedett ki. Megint azt éreztem, hogy ha egy kicsit másképp lettek volna a dolgok, például a krémes kukoricadara inkább sós vonalon mozog, a paradicsomszósz pedig fűszeresesebb lett volna, akkor ez az étel is konkrétan egy fantasztikus élményt nyújt, így pedig csak egy nagyon jó alap volt és tökéletes játékot adott az agynak, a "Mi lett volna, ha?" játékhoz.
Desszertnek rendeltünk még egy créme bruléet és egy csokiszuflét, chilis naranccsal.
Már az ebéd után rajongtam egyet a Facebook oldalamon, hogy életem egyik meghatározó csokifelfújtján vagyok túl és minden egyes másodpercet, amit várnom kellett rá megérte!
De tényleg ez a csokis desszert valami csodálatosan finom volt, pedig nem vagyok nagyon édesszájú. Viszont állagra valami fenséges volt, kívül "ropogós" belül viszont tökéletesen folyékony. A hozzáadott chilis narancs gerezdek pedig nagyon harmonizáltak az egésszel és a forró csokihoz a vanília fagylalt pedig újabb élményeket adott.
Kár tovább ragozni ezt az egész szuflés dolgot; az biztos, hogy ezt mindenkinek ki kellene próbálnia, mert nagyon finom és tökéletes desszertről van szó!
A créme brulée is fantasztikus volt - pont olyan, amilyet az ember így lélekben és gondolatban elképzel. Bár én a csokifelfújtas ámultból nehezen tudtam felocsúdni, ezért is van az, hogy erről a másik desszertről nem hatalmas rajongással írok, hanem csak egyszerű csodálattal.
Tehát összességében elmondható, hogy nagyon finomakat ettünk itt. A főételek pedig, ha egy kissé több figyelmet vagy mondjuk kreativitást kapnának, akkor egyszerűen hibátlan végeredményt produkálnának az amúgy így is igazán kiváló teljesítmény mellé!
A szerviz természetesen tökéletes volt és a hely atmoszférája is kiváló, de szerintem ezekhez nem is férne kétség egy ilyen kaliberű helynél.
Két Szerecsen
1065 Budapest,
Nagymező utca 14.
www.ketszerecsen.hu
Az élmények szinte egyöntetűen pozitívak voltak, de azért volt pár dolog, ami egy kissé kesernyés szájízt hagyott - azért nem keserűt, mert csak igazán apró kivetnivalókról van itt szó.
Menük tekintetében igazán remek megfejtéssel operál az egység. Van egy állandó étlapjuk, ami már magában is tartogat kellemes meglepetéseket. Emellett pedig van egy heti étlap is, öt különböző étellel, ami ugyancsak kiváló és kíváncsiságra okot adó ételeket vonultat fel.
Az étlapon külön részt kaptak a tapasok, amikből egy vegetáriánus válogatást meg is kóstoltunk.
Elöljáróban erről a tapas tálról csak annyit szeretnék írni, hogy egyszerűen hibátlan volt!
Az összes tétel, ami szerepelt rajta konkrétan kifogástalan volt számomra, egy dolgot leszámítva, de az egy szubjektív dolog, hogy elég csak annyit írnom koriander, és aki régóta olvas már mindent ért is.
A padlizsánkrém forró pitával érkezett és maga a krém egy-egyben olyan volt, amilyet édesanyám is szokott csinálni. (Vagy említhetném itt jó cimborám anyukájának az eredeti erdélyi padlizsánkrémét is akár, ami ugyancsak tökéletesen olyan, mint amit itt kaptunk a Két Szerecsenben!)
Aztán volt itt még apró csiperkegombák hada, fokhagymásan és petrezselyemmel, ami újfent olyan volt, mint amilyet én megszoktam. A fokhagyma szép nagy darabokban foglalt rajta helyet, semmi kis sunyiskodás, hanem ott volt rendesen és ez igazán dicsérendő.
A fetakrémmel töltött paprika nekem különösen tetszett, mert ez a feta vagy a markáns ízű bolgár feta volt, vagy pedig kecskesajt lehetett. Bár nyilván nem az utóbbi, de a lényeg, hogy nagyon karakteres íze volt és a paprikával igazán szép ízkavalkádot alkotott!
Aztán volt még itt egy kis csicseriborsó saláta, ami friss koriander társaságában volt feltüntetve az étlapon. Jó, persze korianderrel érkezett, ez nem kétséges, de szerintem ha így kiemelik külön, hogy friss korianderrel, akkor én bő nagy halommal képzelnék el ebből a zöld fűszerből.
Viszont az étel mentségére legyen mondva, hogy ugye egy korianderfüggő írása, ez és valószínűleg nem tudok objektív maradni ilyen esetekben, ha erről a csodálatos fűszerről van szó!
Természetesen ez a saláta is amúgy teljesen jó volt még úgy is, hogy csak normál adag korianderrel volt megszórva, nem pedig extrával.
Aztán el is érkeztünk a főételekhez, amik kissé árnyaltabb képet festettek, mint az idáig elfogyasztott fantasztikus tapas tál.
Volt itt egy paradicsomos garnélarák pancettával és krémes kukoricadarával, aztán egy kacsamell birspürével, kecskesajtos rakott krumplival, plusz egy újabb tapas, ami grillezett szépia volt, chilis olívával.
A legjobb lesz visszafelé elkezdeni a mérlegelést. Ami a grillezett tintahalat illeti, hibátlan tételnek tűnt. Anyum fogyasztotta - az ő születésnapját ünnepeltük, így neki minden tökéletes volt ezen a napon. Egyedül annyi kivetnivalót talált, hogy szerinte lehetett volna egy kicsit jobban meggrillezve a szépia, de amúgy neki nagyon ízlett.
Tiszteletben tartom a véleményét, de én is megkóstoltam az a tintahalat és azért én kissé kritikusabb lennék. Konkrétan ha egy hajszálnyit jobban átsülve érkezett volna, kis friss petrezselyemmel és valami érezhetőbb chilis olívaolajjal meglötykölve, akkor erről a tapasról azt írnám: hibátlan. Sőt, én pár gerezd citromot is a tányér szélére bújtattam volna, hátha oly szindbádi magasságokba szárnyal a kedves vendég, hogy szívesen locsolgatta volna a kis tintahalait a citrom levével.
Ennek ellenére jó volt, csak ezekkel a nüansznyi dolgokkal pedig fenomenális lett volna és azt hiszem ez a megállapításom a többi főételre is abszolút helytálló.
A másik főétel a kacsamell volt birspürével és kecskesajtos rakott krumplival.
Édesapám egyszerű, földhöz ragadt ember, akit nem hatnak meg olyan dolgok, mint a szuvidolás vagy bármilyen más korhű konyhai technikák. Tudja, hogy a kacsamell rozéra sütve is jó, mert már én is csináltam neki így és nem volt ellene kivetnivalója. Viszont az egész tálhoz, amit kapott, csak annyit jegyzett meg, hogy "Kacsa, fokhagyma nélkül?!". Azt hiszem ez az ő véleményéről mindent elmond, de mentségére legyen mondva mindent megevett!
Az én véleményem az - mert bunkó módra ebbe is beleettem -, hogy a kacsamell amúgy tényleg szép rozéra volt sütve, ami a hús belsejét illeti. Nagyon omlós volt és nekem igazán ízletes, bár nyilván én is szeretem a fokhagymát, de szerintem jelenesetben nem hiányzott innen. Természetesen nem lett volna zavaró, de így is megállta a helyét. Viszont azt nem értem, hogy a bőrös fele a húsnak miért nem jó ropogósan érkezett. Legalábbis én - és gondolom velem együtt sokan mások - jobban szeretik, ha a kacsa bőre jó ropogós és így szép kontrasztot alkot a hússal, ami meg omlós marad a sütés folyamán.
A kecskesajtos rakott krumpli viszont csodálatos volt. Gyönyörű vékony szeletekből felépített rakott krumpli, kiváló kecskesajttal. Nekem nagyon tetszett, sőt megkockáztatom, hogy ez a tétel ízlett az ebéd során a legjobban!
Az én választásom esett a paradicsomos garnélarákra, ami megint csak tökéletes étel lehetett volna, ha pár dolgot másképp kapok magam elé.
Maga már a paradicsomos alap szerintem kissé halovány volt, ami a fűszerezést illeti. Pedig ha már egy jó pancetta szolgáltatja az alapot, akkor egy paradicsomos alapot erre a szalonnából kisülő zsírokra felépíteni nem túl nagy varázslat és mindezt pedig fűszerekkel egy következő szintre emelni meg ugyancsak nem sci-fi. Ehelyett a paradicsomszósz csak ilyen kis egyszerű szolgálatot tevő, szinte mellékes hozzávalóként foglalt helyet az egészben. Viszont szép és dicsérendő, hogy a garnélarák nem csak mutatóba került a tányérra, hanem bőven képviseltette magát azon. Viszont hogy a krémes kukoricadara miért volt édeskés, azt végképp nem értem!
Amennyiben ez egy klasszikus polenta akarta lenni, akkor az nem nagyon jött össze. Vagy lehet ez valami újítás szeretett volna lenni, de szerintem teljesen ízidegen volt jelen esetben. Az édeskés íz hogy jön össze a szalonna sósságával? - annak ellenére, hogy értem én a keleti tanítások édes-savanyú és az ellentétek vonzása alapjait, de ez itt valahogy nem kerekedett ki. Megint azt éreztem, hogy ha egy kicsit másképp lettek volna a dolgok, például a krémes kukoricadara inkább sós vonalon mozog, a paradicsomszósz pedig fűszeresesebb lett volna, akkor ez az étel is konkrétan egy fantasztikus élményt nyújt, így pedig csak egy nagyon jó alap volt és tökéletes játékot adott az agynak, a "Mi lett volna, ha?" játékhoz.
Desszertnek rendeltünk még egy créme bruléet és egy csokiszuflét, chilis naranccsal.
Már az ebéd után rajongtam egyet a Facebook oldalamon, hogy életem egyik meghatározó csokifelfújtján vagyok túl és minden egyes másodpercet, amit várnom kellett rá megérte!
De tényleg ez a csokis desszert valami csodálatosan finom volt, pedig nem vagyok nagyon édesszájú. Viszont állagra valami fenséges volt, kívül "ropogós" belül viszont tökéletesen folyékony. A hozzáadott chilis narancs gerezdek pedig nagyon harmonizáltak az egésszel és a forró csokihoz a vanília fagylalt pedig újabb élményeket adott.
Kár tovább ragozni ezt az egész szuflés dolgot; az biztos, hogy ezt mindenkinek ki kellene próbálnia, mert nagyon finom és tökéletes desszertről van szó!
A créme brulée is fantasztikus volt - pont olyan, amilyet az ember így lélekben és gondolatban elképzel. Bár én a csokifelfújtas ámultból nehezen tudtam felocsúdni, ezért is van az, hogy erről a másik desszertről nem hatalmas rajongással írok, hanem csak egyszerű csodálattal.
Tehát összességében elmondható, hogy nagyon finomakat ettünk itt. A főételek pedig, ha egy kissé több figyelmet vagy mondjuk kreativitást kapnának, akkor egyszerűen hibátlan végeredményt produkálnának az amúgy így is igazán kiváló teljesítmény mellé!
A szerviz természetesen tökéletes volt és a hely atmoszférája is kiváló, de szerintem ezekhez nem is férne kétség egy ilyen kaliberű helynél.
Két Szerecsen
1065 Budapest,
Nagymező utca 14.
www.ketszerecsen.hu
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése